Rendelőnkben a kompozíciós tömőanyagok használata mellett lehetőség van kerámia, vagy arany tömések (inlay-k, onlay-k vagy betétek) elkészítésére is. Ezek hosszú élettartamú töméstípusok, amelyek általában nagyobb destrukciók esetén készülnek. Több időt és nagyobb szaktudást igényelnek, mint a hagyományos tömések. Elkészítésükhöz két, esetleg három alkalommal kell a rendelőben megjelenni. Első megjelenéskor a fogorvos előkészíti az üreget és lenyomatokat vesz, amelyek alapján a fogtechnikus a laboratóriumban elkészíti a betétet. A következő alkalommal a fogorvos a kész betétet megfelelő ragasztóval az üregben rögzíti.
Olykor betéteket készítünk a hiányzó fogak pótlására készített híd szomszédos fogakon való elhorgonyzására (inlay-jel elhorgonyzott híd). Előnye, hogy kevesebb ép foganyagot kell elcsiszolni a pillérfogakból, viszont nagyon precíz munkát igényel mind a fogorvos, mind a fogtechnikus részéről.
Anyagukat tekintve a betétek készülhetnek jól önthető fémekből (pl.: arany ötvözetek), illetve fogszínű kerámiából, vagy megerősített műanyagból, kompozitból. Az utóbbiak magasabb esztétikai elvárásoknak is messzemenően megfelelnek, így az esztétikailag jobban exponált területeken (pl.: alsó oldalsó fogak) is kitűnő eredményt nyújtanak, hűen utánozható a természetes fogszín, s az egyedi színezettség, árnyalatok is reprodukálhatóak. Sokáig az aranyötvözetekből készülő betétek jelentették a legtovább tartó töméstípust, de a korszerű ragasztók használatával a kerámia és kompozit inlay-k is felveszik velük a versenyt.
Különleges megoldás lehet az aranyra égetett kerámia. Ez esetben egy vékony aranyváz készül, s erre égeti rá a fogtechnikus a kerámiát. A váz készülhet, hagyományos öntéses, vagy galván technológiával. Ez utóbbi esetben az aranyváz vékonyabb lesz, s jobban fedi a kerámia, azonban az aranyra égetett kerámia inlay-k esetén számolni kell egy az inlay szélén körbefutó aranyszegéllyel, amely rontja az esztétikai összhatást. Másrészt az aranyváz sárgás színe áttűnik azokon a részeken, ahol csak vékony kerámia, vagy foganyag fedi.
- Ismertető
- Fogmegtartó kezelések
- Fájdalomterápia
- Esztétikus tömések
- Inlay-ek, Onlay-ek
- Barázdazárás
- Gyökérkezelés és tömés
- Fogpótlások
- Kerámia héjak
- Koronák
- Hidak
- Kivehető fogpótlások
- Kombinált fogpótlások
- Műgyökér beültetés
- Szájhiégiéne és fogkozmetika
- Fogkő eltávolítás
- Polírozás
- Fogsínezés
- Fogfehérítés
- Fogékszer
- Fogszabályozás
- Kivehető készülékek
- Rögzített készülékek
- Szájsebészet
- Fog, foggyökér eltávolítás
- Bölcsességfog eltávolítás
- Rendellenes elhelyezkedésű fogak
- Gyökércsúcs rezekció
- Ciszta eltávolítása
- Megnyílt arcüreg zárása
- Rákszűrés
- Nyálmirigy betegségek kezelése
- Gyulladások, tályogok kezelése
- Állcsontfejlődési rendellenességek
- Implantológia
- Műgyökér beültetés
- Arcüreg feltöltés
- Csontpótló műtétek
- Bölcsességfogak
- Fogászati panorámaröntgen
- Altatásos fogkezelések




